Még soha sehova nem írtam évértékelő bejegyzést – ez látszani is fog a következő soraimon, minden bizonnyal kicsit hosszú, ugyanakkor esetlen és talán összeszedetlen is lesz. De most mindenképp szerettem volna összegezni az évet, mert életemben először 2021-ben mertem akkorát változtatni, mint eddig soha. 

Neked mondta már valaki, hogy lehet nem érzed jól magad a munkahelyeden, de ott ne hagyd, hiszen így van “biztos” állásod? 

Nagyon sokszor hallgattam én is. És részben igaz, hiszen jó, ha van egy olyan pont az életben, ahol nem kell váratlan fordulatokra számítani. A biztonság érzése nemcsak kényelmes, legalább az élet egyik területén szükséges is ahhoz, hogy ha probléma adódik, könnyebben meglásd a következő lépést. Akkor van baj, ha ez a biztos pont éppen a munkahelyed, és már ott sem érzed jól magad. Túltelítődsz, és tudod, hogy valamerre mozdulnod kell, mielőtt teljesen kiégsz. Vagy már ki is égtél, mert túl sokáig halogattad a döntéshozatalt. 

Naptár évértékelő 2021

Évértékelő

Ma, 2022. január 4-én pont fél éve, hogy főállású vállalkozó lettem. Nagyon féltem belevágni. Korábban állandó munkahelyem volt, és nem tudtam mire számíthatok, ha egyszer ott hagyom. De azt is tudtam, ha maradok, soha nem fogok előrelépni, és éreztem, hogy valamin változtatnom kell. A végzettségem korlátok közé szorított, könyvtáros diplomával nemigen lehet kikerülni az állami szférából. Így hát a változás első lépéseként újra tanulni kezdtem. 

Már 2020 júliusától belemerültem a Honlapra Fel! Virtuális Asszisztens képzésébe: először az alap, majd a haladó szint online videóit bújtam munka után és a hétvégéken. A gyakorlati tapasztalatom már megvolt hozzá, hiszen több mint egy évtizedig végeztem adminisztrációs feladatokat, de évekig kezeltem közösségi oldalakat és szerkesztettem weboldalakat is. A képzéstől függetlenül aztán 2021 tavaszán kaptam egy remek lehetőséget (amiért mindig hálás leszek Zs.!), ami tulajdonképpen teljesen beleillik egy virtuális asszisztens feladatkörébe. Rágódtam rajta egy darabig, mert tudtam, hogy ha vállalom, akkor igen hamar vállalkozást kell indítanom. Elkezdtem megismerni a feladatot, hogy egyáltalán lássam, tudnám-e felelősen végezni, közben pedig befejeztem a képzést is. Ekkor döntöttem el, hogy ha változást akarok az életemben, annak most van itt az ideje. 

Jó döntés volt?

Nem volt egyszerű időszak, párhuzamosan dolgoztam két helyen, és szinte minden szabadidőmet tanulással töltöttem. Amit nem, azt azzal, hogy a tanuláson és a vállalkozásindításon kattogott az agyam, információt gyűjtöttem, vagy a weboldalaimat építettem. Végül a vállalkozásként vállalt munkát már nem tudtam csak mellékállásban végezni, így hamar döntenem kellett.

Leszámoltam a munkahelyemen, és elbúcsúztam azoktól a könyvtárosoktól és polgármesterektől is, akikkel a kapcsolatot tartottam éveken át. Olyan szívmelengető visszajelzéseket kaptam tőlük a munkámmal kapcsolatban, ami teljesen feltöltött, és lökést is adott a továbbiakhoz.

Az elmúlt fél év pedig vállalkozóként egy csoda volt. Az állandó megbízásom mellett lettek projektalapúak is, év végén pedig újabb hosszú távú együttműködés szerződését írtam alá. Bár 2021 nem volt könnyű, úgy gondolom, sikeres évet tudhatok magam mögött. 

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki mellettem állt, biztatott, vagy lehetőséget adott, mert nélkületek nem sikerült volna

benkedanett.hu kapcsolat banner

Ez is érdekelhet:
Virtuális asszisztens lettem
Benked Anett virtuális asszisztens tanúsítvány

Talán négy éve fogalmazódott meg bennem először, hogy hiába van teljes munkaidős állásom és dolgozom a szakmámban, a meglévő végzettségeim Tovább

Ki az a virtuális asszisztens és miben tud neked segíteni?
Virtuális asszisztens

Ha vállalkozol, neked is szükséged van virtuális asszisztensre   De ki is az a virtuális asszisztens? A virtuális asszisztens olyan Tovább