A közösségimédia-felületek rengeteg lehetőséget rejtenek magukban. Nem szabad kizárólag ezeken az oldalakon jelen lenni (erről korábban itt írtam), azonban nagyszerűen használhatók egy vállalkozás reklámozására, hirdetésére, mert nagyon sok embert lehet rajtuk keresztül elérni. Márpedig minél többen ismerik a vállalkozásod, annál nagyobb az esély arra, hogy vevőt is találsz a termékedre, szolgáltatásodra. Fontos azonban tisztában lenned az egyes oldalak adottságaival, hogy élni tudj a lehetőségeiddel, valamint szükség van a folyamatos jelenlétre is. Közösségi média kezelésében virtuális asszisztensként én is segítséget tudok nyújtani. Közösségi média kezelése – szolgáltatásaim részletesen

Melyik közösségi oldal mire jó és miért érdemes ott jelen lenni?

A közösségi oldalak lényege alapvetően a közösségteremtés. Ami vállalkozói szempontból fontos: ahol sok ember van, ott nagy eséllyel akad olyan is, akinek pont a te termékedre, szolgáltatásodra van szüksége. Emellett az sem mindegy, hogy a konkurenciád jelen van-e a felületen, mert ha igen, de te nem szeretnéd használni, akkor hátrányból indulsz vele szemben. Ezért ha vállalkozol, mindenképpen érdemes létrehozni oldalt, ahol népszerűsíteni tudod amivel foglalkozol.

Virtuális asszisztensként a következő közösségi oldalak kezelésében tudok segíteni:

 

Facebook

A legnépszerűbb közösségi oldal, rengeteg felhasználóval, azaz potenciális vevőjelölttel. Ha valahol, a Facebookon mindenképp érdemes jelen lenned, és hirdetned a vállalkozásod.

Facebook | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

Facebook-oldal

  • létrehozásában, beállításában,
  • posztolásban,
  • visszajelzések adásában,
  • adatfrissítésben,
  • események közzétételében és kezelésében,
  • vélemények és értékelések kezelésében.

Plusz feladatként igényelhető bejegyzés-képek készítése, valamint csoportok kezelése is.

A Facebookra vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

Instagram

Ha a vállalkozásodat legjobban képeken keresztül tudod bemutatni, az Instagram a te felületed. Igényes képek posztolásával sok követőt tudsz szerezni, de már videókat is fel lehet tölteni.

Instagram-oldalInstagram | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

  • regisztrációjában, beállításában,
  • posztolásban,
  • a követőkkel történő kapcsolattartásban,
  • visszajelzések adásában,
  • adatfrissítésben,
  • hasonló tematikájú oldalak követésében.

Plusz feladatként igényelhető képek készítése a posztokhoz.

Az Instagramra vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

Pinterest

Bár a Pinterestet kevesebben használják, mint a nagy közösségi oldalakat, mégis kiválóan használható vevőcsalogatásra – a feltöltött képekkel könnyen a weboldaladra tudod irányítani a vevőjelölteket. Főként ha a nők a célcsoportod, ugyanis nagy arányban ők használják ezt a felületet.

Pinterest | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

Pinterest-oldal

  • regisztrációjában, beállításában,
  • posztolásban, amihez képeket is készítek,
  • adatfrissítésben,
  • táblák létrehozásában,
  • hasonló tematikájú oldalak követésében.

A Pinterestre vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

LinkedIn

LinkedIn | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

A LinkedIn egy szakmai közösségi oldal, ahol elsősorban munkával kapcsolatos tartalmat osztanak meg a felhasználók. Akár terméket árulsz, akár szolgáltatást szeretnél eladni, mindenképp érdemes regisztrálni. A posztolás és reagálás mások bejegyzéseire hozzásegít ahhoz, hogy minél többen megismerjenek téged, és azt is, amivel foglalkozol.

LinkedIn-oldal

  • regisztrációjában, beállításában,
  • posztolásban,
  • a követőkkel történő kapcsolattartásban,
  • visszajelzések adásában,
  • adatfrissítésben.

Plusz feladatként igényelhető képek készítése a posztokhoz.

A LinkedInre vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

Google Cégem

Google Cégem | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

Ha kitöltötted a Google Cégem adatlapodat, akkor a Googleben a nevedre rákeresve a találatok mellett megjelenik egy infóablak is, ahol a potenciális vevők azonnal információt kapnak rólad. A beírt adatok függvényében rögtön látják a vállalkozásod címét, nyitvatartását, elérhetőségeidet. Van lehetőségük véleményt írni rólad, és át tudod irányítani őket a honlapodra is.

Google Cégem-oldal

  • regisztrációjában, beállításában,
  • adatfrissítésben,
  • képek feltöltésében,
  • visszajelzés adásában.

A Google Cégemre vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

Twitter

Bár Magyarországon kevésbé népszerű a Twitter, ez a felület is hasznos lehet, ha ismertebbé szeretnéd tenni a vállalkozásod. A kevés megengedett karakternek köszönhetően ez nem a mesélés helyszíne, azonnal a lényegre kell térned. Kevés szöveget viszont sokkal szívesebben olvasnak az emberek, ezáltal téged és vállalkozásodat is könnyebben észrevehetnek.

Twitter-oldalTwitter | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

  • regisztrációjában, beállításában,
  • posztolásban,
  • a követőkkel történő kapcsolattartásban,
  • visszajelzések adásában,
  • adatfrissítésben,
  • képek feltöltésében.

Plusz feladatként igényelhető képek készítése a posztokhoz.

A Twitterre vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

Moly

A Moly az egyetlen magyar, könyvekkel, olvasással kapcsolatos közösségi oldal. Íróknak, könyvkiadóknak, könyvesboltoknak kimondottan előnyös regisztrálni, mert a célközönség aktívan használja az oldalt.Moly | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

Moly-oldal

  • regisztrációjában, beállításában,
  • posztolásban, amihez képeket is készítek,
  • a követőkkel történő kapcsolattartásban,
  • visszajelzések adásában,
  • adatfrissítésben,
  • események, kihívások létrehozásában és kezelésében,
  • hirdetések, kiemelések, kreditek kezelésében.

A Molyra vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

Meska

A Meska a kézművesek webáruháza, ahol saját kézzel készített termékeiket tudják értékesíteni. Az utóbbi években igen népszerű lett ezeknek a termékeknek a vásárlása, szívesebben választanak az emberek egyedit a tucattermékek helyett. Ha te is kézműves vagy, ez az oldal nagyon jó lehetőséget biztosít nem csak a megjelenésre, az árusításra is.

Meska-oldalMeska | Benked Anett - online vállalkozástámogatás

  • regisztrációjában, beállításában,
  • termékfeltöltésben,
  • helyesírási hibák javításában,
  • értékelések írásában,
  • adatfrissítésben,
  • szabadságolás beállításában,
  • szemezgető összeállításában,
  • polcok kezelésében,
  • lejárt termékek újraaktiválásában.

A Meskára vonatkozó árlistámat itt tudod megnézni.


 

Ha felkeltettem az érdeklődésed, és valamelyik közösségi oldalad kezelését szívesen rám bíznád, nyugodtan keress a Kapcsolat menüponton belüli elérhetőségeken.
Ha még hezitálsz, a döntés meghozásában segítségedre lehet néhány korábbi munkám a Referencia oldalon.

benkedanett.hu kapcsolat banner

Ez is érdekelhet:
Weboldal és webáruház – szolgáltatásaim részletesen
Weboldal

A vállalkozók közül még mindig sokan gondolják, hogy nincs szükségük saját honlapra, bőven elég, ha valamelyik közösségi oldalt használják a Tovább

Virtuális asszisztens lettem
Benked Anett virtuális asszisztens tanúsítvány

Talán négy éve fogalmazódott meg bennem először, hogy hiába van teljes munkaidős állásom és dolgozom a szakmámban, a meglévő végzettségeim Tovább